Kapj el, ha tudsz osztrák módra: elkötött egy Ferrarit a 15 éves fiú

 

Akár a Kapj el, ha tudsz című amerikai film remake-jét is leforgathatnák egy 15 éves alsó-ausztriai fiú sztorijából: a tinédzser, ha időlegesen is, de megkaparintott egy Ferrarit. A srác nagyban játszik, szeptemberben egy repülőt akart elkötni, akkor a kifutópályán kapcsolták le.

A november eleji eseményeket most rakta össze az osztrák média, a bulvárlapok mellett röviden az ORF is beszámolt róla, a közszolgálati adó magazinműsora (Zeit im Bild Magazin) pedig többek között megszólaltatta azt a leobeni autókereskedőt, akitől a fiú lenyúlta a csaknem 180 000 eurós, 566 lóerős sportkocsit.


Markus Leitold a riportban arról számolt be, hogy a kereskedésbe betérő srác nagyon magabiztosan lépett fel és azzal kezdte, hogy egy milliomos fia és emellett egy ismert bécsi vendéglős rokona, és most azonnal megvenné a Ferrari 458 Italiát. A leendő vásárló minden részletet tudott a járműről, előadta miként működik a navigáció és mobiltelefonján megmutatta, hogy milyen kocsikat vezetett már.


- Annyira meggyőzően és éretten viselkedett, hogy fel sem merült bennem, hogy esetleg fiatalkorúról van szó – nyilatkozta Leitold a Zeit im Bildnek.

 

 

 
A kereskedő elkészítette az adásvételi szerződést, majd a vevője javaslatára elmentek közösen ebédelni a Ferrarival. A fiú vezetett és a vendéglőben is magánál tartotta a kocsikulcsot, majd egyszer csak egy fontos hívásra hivatkozva elhagyta az épületet. Amikor a főétel megérkezett, Leitold kiment, hogy szóljon a vásárlónak, azonban az autóval együtt a leendő tulajdonos is eltűnt. Az eladó azonnal értesítette a rendőrséget és a Facebookon is megosztotta a történetet, ám a srác addigra már az S6-os gyorsforgalmin már Bécs irányába tartott. A hatóság ugyan lezárta mürzzuschlagi alagutat, de túl későn, a Ferrarinak a sofőrjével együtt nyoma veszett.


20171113ferrari.jpg
Minden valószínűség szerint ezt a Ferrarit sikerült meggyőző fellépéssel és jó dumával egy időre megszerezni, a gép még mindig szerepel a kereskedés webodalán


Ám csak időlegesen, mert a közösségi médiában megjelent felhívás nyomán valaki felismerte a fiút, aki ráadásul az adásvételi szerződést is saját nevével írta alá. A telefonját így hamar sikerült bemérni, és pár órával a Ferrari meglovasítása után (november 4-én, szombaton) őrizetbe vették az osztrák Frank Abagnale-t, a sportgépet pedig sértetlenül megtalálták a rendőrök a bécsi belvárosban.


A Wiener Neustadtban előzetesben ülő fiút nemcsak az autó elkötésével gyanúsítják: a nyomozás eddigi adatai szerint több vendéglátóhelyet és limuzinokkal foglalkozó céget is megkárosított, a hivatalos megfogalmazás szerint 30 ezer euró értékű igénybe vett szolgáltatást nem fizetett ki.


Ráadásul van már folyamatban lévő ügye: egy társával szeptemberben repülőgépet akart lopni a Bad Vöslau-i reptérről, a kifutópályán kapcsolták le őket, ezért 100 óra szociális munkára ítélték. Emellett Bad Waltersdorfban, a Fontana nevű lakóparkban (ahol nagyobb részt milliomosok élnek) többször is sikerült rövidebb-hosszabb időre megszereznie nagy értékű sportkocsikat a tulajdonosaiktól, mindenféle kitalált történettel – az ORF ennél a szálnál nem említette, hogy a fiú ezzel bűncselekményt követett volna el.


A Ferrari karcolás nélkül visszakerült Leobenbe, ennek a tulajdonos kifejezetten örült. Mint mondta, az 566 lóerős gép avatatlan kezekben veszélyes fegyver, ám szerencsére nem történt baj a Bécsbe vezető úton. (ORF, Zeit im Bild Magazin)

 

Címkék: Ausztria