Írnánk, hogy plakátmagányban ázunk a szitáló esőben az új Haladás-stadionban, de ez alapvetően nem igaz, mivel rajtunk kívül vannak még vagy 8028-an, akik az arénában rendezett első bajnoki meccset tervezik megtekinteni a szomorkás őszi estében. A helyzet nem egyszerű, a Fradi a bajnoki címért megy, a Haladás pedig a kiesést szeretné megúszni, szóval a vendégek a második, a hazaiak az utolsó pozícióból várják a kezdést. Totóban, tippmixben az ilyen meccs fix kettes, ám a labdarúgás pont attól az élet játéka, hogy esélyek, ráció ide vagy oda, nagyjából bármi előfordulhat – és ezzel máris nem vagyunk messze a labda gömbölyű című alaptételtől, ami akármit is jelenthet, mert az úgy igaz.

A melegítést a sajtópáholyból nézzük, ahova a Fradi-szurkolóknak lezárt területen keresztül átvágva sikerül eljutni, drukkerek és a rájuk vigyázó robotzsaruk rohamcsapatai között. Áfutjuk a Haladás összeállítását, Williamset a kispadon találjuk, amit nem nagyon értünk, az ausztrál támadó kifejezetten csúszós talajra való, szép darab birodalmi lépegető jellegű hátvédek közé. Ám a Szombathely új edzője, a szlovák ex-kapitány Michael Hipp (aki szpíker szerint Májkel, mint Kitt csodaautó gazdája) az MTK-től kölcsönkapott Ramost kezdeti, amit nem értünk, és ez visszatérő motívum lesz a meccs során. Mármint a sűrű fejrázás, mert ennyire képzetlen brazilt régen láttunk, de legalább a miénk.

A két szurkolótábor kölcsönösen megszeretgeti egymást, de ez már hagyomány, a fradisták egy cirka 300 ezer forintos homosexual MLSZ-szel nyitnak, csak konkrétabban fejezik ki, mint a Hali B-közép Zalaegerszegről jelenti ki ugyanezt, jelezve, hogy itt csak férfias futballnak lesz helye, nem pedig holmi műmájerkedésnek meg cicafiúskodásnak. A meccs maga tempósan indul, a Haladás is beleáll a lendületes játékba, Priskin lesről lőtt góljára is érkezik válasz: Németh Márió lop el egy rossz átadást, lövőhelyzetbe is cselezi magát, de a lehető legrosszabbkor csúszik meg. Aztán öt perc csontzene jön, megrugdossák egymást a felek és Szabó játékvezető kénytelen előszedni a sárga lapot, mert nagyon belejönnek a srácok az ütésváltásba.

Húsz perc után a fiatalurak visszatérnek a focihoz, előbb egy szabadrúgás zúg el keresztben a Haladás kapuja előtt, majd Halmosi bontja le a Fradi-védelmet a bal oldalon, nézi, hogy el tudja-e passzolni a labdát Dibusz mellett éles szögből, de aztán középre teszi, ott jön Ramos, és hét méterről csak azért nem találja el léc fölé küldött játékszerrel a kapu mögött tanyázó B-közép dobosát, mert a szurkolói szektort háló védi. A brazil öt perc múlva javíthatna, Rácz labdájával begyalogol a tizenhatosra, majd keményen beleveri a labdát a kifutó Dibuszba, magunk részéről valami kis dél-amerikai fineszt elvártunk volna, mert ez így elég elsőre faék egyszerűségű megoldásnak látszik. (Meg másodjára is.)

Érdekes a két csapat hadrendje, Varga, Priskin, Lovrencsics, Spirovski és Paintsil egyértelműen támadnak, az utóbbi maga lenne az életveszély, ha a védelemből egy sorral feljebb küldött Jagodics Márk követő emberfogása nem szedné ki a játékból. De az esetek többségében kiveszi, azonban a Fradinak így is van helyzete, Lovrencsics tesz kapura egy beadást olyan 10 méterről, a hazai közönség kollektíven lesápad, mert már gólt látnak, a labda azonban a semmiből becsúszó Bosnjakról mellé csorog.

A hazai balhátvéd aztán egy hazai ellentámadásnál megmutatja (32.), hogy nemcsak önfeláldozásból kiváló: Halmosi labdájával lefut az alapvonalig, begurítja a rendezetlen Fradi-védelem közepébe, az érkező Mészáros (nem a Szent Gázszerelők klánjából) pedig a kapu közepébe simítja a tökéletes passzt. (1-0).

Mire a hazai publikum rendesen kiörvendezi magát már 1-1, ugyanis a Fradinak hirtelen sürgős lesz, és egy szöglet után Blazic a rövid oldalon érkezik, a földre fejelt labdája pedig becsúszik a léc alá. Bő tíz perc van még a félidőből és egálról folytatják a csapatok, megint Ramos kerül helyzetbe, de a tizenhatoson belül sem elesni, sem lőni nem mer, egy szögletet présel ki a lehetőségből. Mi pedig azon gondolkodunk, hogy szólunk Hipp mesternek, hozza már be az ausztrált, mert Ramos kétségtelenül úgy küzd, mint egy száli frank harcos a római túlerő ellen, de nagyjából úgyis focizik.

A Fradi két szélső hátvédje gyakorlatilag középpályást játszik, belül az Otigba mellett futballozó Blazic nem egy labdazsonglőr és a fordulással is vannak gondjai, szóval, lenne mit keresni, ha valaki firkálná őket, és nem birkózni és gyömöszölni akarna velük. De ellenállunk a kísértésnek és nem kezdünk kéretlen észosztásba, hanem pozitívan nézzük a meccset, ám a szünet és Szabó játékvezető együttes erővel véget vetnek az első félidőnek.

A második félidő elején a Haladás keménykedik egy sort, aztán Doll úgy látja, nem kell két védekező ember a belső védői elé, hanem gólt akar rúgatni, ezért leviszi Gorriarant és behozza helyette Hajnalt. Erre Hipp azonnal reagál, a kevés támadó focistájából egyet levesz, Németh Márió helyett beállítja a védekező Kovácsot, így mindösszesen Ráczra, Mészárosra és Ramosra hárul a feladat, hogy a nem túl izmos Fradi-védelmet feltörjék. Halmosi kénytelen gyakorlatilag a védővonalig visszamenni a teljesen fent játszó jobbhátvéd Botkával. Hogy a Haladás a másik oldalon se nagyon gondolkodjon rohamokon, a német mester később  Lovrencsicset egy másik futógépre cseréli, Moutari Amadou is beszáll, a szombathelyiek pedig hiányos támadószekció miatt nem tudnak kibontakozni és be is szorulnak rendesen.

Hipp kétségbeesetten integet, hogy lépjenek már feljebb 15-20 méterről, de úgy nem egyszerű, ha alig van passzcélpontja a védőknek a rengeteget cikázó Ráczon kívül. (Ramos persze birkózik, már beletörődtünk, hogy nem lesz öt-hat kötény, meg nyolc bokacsel egy támadáson belül, ami egy brazilnál alapbeállítás amúgy.) Hipp újabb cseréje sem javít sokat a helyzeten Mészáros helyett Pinte Patrikot vezényli pályára, de őt is visszanyomják a Fradi-rohamok. 

Mindeközben látunk egy kisírt Varga-szabadrúgást, amit a sértett a 16-os bal sarkáról (59.) elrúg a stadionhoz tartozó vadonatúj susnyásba. Kovács ollóz egyet 16-ról, a mozdulat legalább szép, a lövés nem sokat ér (64.). Aztán Halmosi szögletét Jagodics bólintja meg, a Fradi-játékosok és a kapu mögötti tábor tagjai együttes erővel kiszurkolják a jobb sarokból a labdát, Dibusz csak nézi a fejest (66.). Ramos elvállal egy szabadrúgást (persze, bizalmat szavazunk neki), de mellé tekeri (67.). A Fradinak a sorozatos ívelgetések közepette a 78. percben megvan a meccslabdája: ezúttal a földön viszik végig a támadást, az utolsó passz is jó, Varga pedig a 10 méterre kaputól lövőhelyzetbe is fordul, igazi ajtó-ablak helyzet, oda lőheti, ahova akarja. Nos, a kivitelezés az amerikai fociban tökéletes hárompontos lenne, mert a kapu szélességben megvan, de a magasság csak a tengeren túli szabályrendszernek és szabványnak felel meg – azaz a Fradi-támadó fölé bikázza a labdát.

Hipp mester elhasználja harmadik cseréjét, persze, hogy nem az ausztrál támadót hozza be, pedig lenne sansz az egyre jobban megnyíló és alig-alig védekező Fradi ellen, hanem Kiss Tamást szólítja magához. Az évkönyvekbe pedig az kerül be, hogy a 17. születésnapját a meccs előtti napon ünneplő középpályás a 83. percben pályára lép Rácz helyett. Majd egy minutummal később, már a tizenhatoson belül, a jobb oldalon nagyon szeretne egy passzt kapni Ramostól, de a brazil úgy dönt, hogy átmegy ő négy védőn is – mint a kés a vajon, bokacselek, kötény, legalábbis elméletben. A valóságban kicsit másképp alakul, mert a bekkek összezárnak, de  a labda valahogyan mégis Kiss elé kerül, ő pedig rádől, jobbal azonnal kapura küldi, Dibusz kapus reagál a váratlan megoldásra, talán bele is nyúl a lövésbe, de az könyörtelenül bezúg a léc alá, a hosszú sarokba.

Egy pillanatnyi döbbent csend, és aztán euforikus ordítás, merthogy 2-1. Nem elírás, nem szemfényvesztés, nem sajtóhiba, hanem tényleg vezet a Haladás.


Ekkor már tombol a stadion, csak a Fradi-tábor nem akar hinni a szemének, pedig pont oda, az ő sarkukba, ficakjukba csapódott be a labda. Van még hátra 6+4 perc, látszik az FTC játékosain, hogy rendesen megrogytak a találattól, de azért még egyszer nekiveselkednek. A szombathelyiek azt teszik, amit ilyenkor kell, tördelik a játékot, húzzák az időt, olyannyira, hogy Bosnjak lenyúlja egy Fradi-bedobás elől a labdát. Priskin, aki pár perce kapott sárgát azért, mert Arany János verset idézve érdeklődött az asszisztenstől, hogy milyen jóságos ítéletet hozott, átmegy ketrecharcosba és ledönti a Haladás balbekkjét.

Tumultus, lökdösődés, mivanmivanmivan, nyugoggyámárlevazmeg, pillanatok alatt áll a bál a gyepen, a közönség közben önfeledten skandálja, hogy indul a busz. Szabó játékvezető arcáról pedig le lehet olvasni, hogy mit is gondol az esetről – ez a két marha itt a végén megcsinálja a fesztivált nekem, és most sárgázhatom mindkettőt, pedig annak a félnótásnak az előbb adtam egyet, de még mindig azt hiszi, hogy ő a legkirályabb Ninja Warrior. És így is lesz, Bosnjak besárgul, Priskin pedig kiáll, a Fradiban pedig nincsen már annyi, hogy egy last minute egyenlítés összehozzon, így aztán az új stadion első bajnoki meccsén a Haladás megveri az FTC-t.

Teljesen megérdemelten, tesszük hozzá, kiszenvedte, kiizzadta, kibrusztolta, kiharapta, ha kellett kivészfékezte ezt a győzelmet szombathelyi csapat. A legendás londoni 6-3 napján, a Haladás emblematikus kapusának, Hegedüs Péternek a születésnapján egy 2000-ben született fiatalember parádés góljával.

Mikor hazaérünk, két percig görgetjük a Facebook-ot, mire az első olyan bejegyzés feljön, aminek nem a 2-1 az alaptémája – mert hát ez most egy ilyen világ.


Ha kíváncsi vagy az új stadion tesztmeccséről szóló írásra, akkor itt olvashatod el, az Eszék elleni hivatalos nyitómérkőzés tudósítása pedig ezen a kinken nyílik.


Haladás–Ferencváros 2-1 (1-1),
Gól: Mészáros 32., Kiss T. 84., ill. Blazic 34.
Szombathely, Haladás Stadion, 8028 néző, vezette: Szabó Zs.
Kiállítva: Priskin (95., Ferencváros)

Haladás: Király - Schimmer, Stef Wils, Németh Milán, Bosnjak - Mészáros (Pinte), Jagodics, Rácz (Kiss T.), Németh Márió (Kovács L.), Halmosi - Ramos.

FTC: Dibusz - Botka, Otigba, Blazic, Pedroso - Gorriaran (Hajnal), Spirovski - Lovrencsics (Moutari), Paintsil (Bőle), Varga - Priskin.