Bejelentette az osztrák kormány, hogy spórolna a kelet-európai munkavállalóknak fizetett családi pótlékon

Spórol az új osztrák kormány az EU-ból érkezett munkavállalóknak kifizetett családi pótlékon, derült ki az ÖVP-FPÖ első kabinetülése után pénteken. Az intézkedés egy átfogó, központi takarékossági csomag része, és egy fura megoldással akarja kikerülni az uniós vizsgálatot, mivel ellentétes az EU alapelveivel : a külföldi dolgozók anyaországának létfenntartási költségeihez akarja szabni az új összegeket. Az biztos, hogy a magyarok nem járnak jól, ha bevezetik az új szabályozást.

csalad.jpg


Az ülés után jelentették be, hogy 2018-ban és 2019-ben 2,5 milliárd eurót akar megtakarítani az új kormány a költségvetésből. Faragnak a kormányzati kiadásokon, egyebek mellett csökkentik a munkanélküli segély összegét, indexelják a családi pótlék kifizetését a külföldön élő gyerekek után, amivel egyébként 114 millió eurót takarít meg a kormány. A Kurier szerint ez elsősorban a kelet-európai országokat, köztük Magyarországot érinti leginkább, azonban Karin Kneissl külügyminiszter szerint egyelőre nem érkezett hivatalos panasz az ügyben.

A Kurier múlt heti összeállítása szerint 4400 millió eurót fizettek ki családi pótlékra tavaly Ausztriában, ennek 6,2 százaléka, 273 millió euró ment EU-országba (valamint Norvégiába és Svájcba) - összesen 132 ezer gyermek után. Az is tudható volt, hogy az új kormány EU-konform megoldással szeretné csökkenteni ezt az összeget, hogy a nagy ötletelésnek az úgynevezett indexálás lett a vége, a gazdag országok polgárai többet, a szegényebb államokból érkezők kevesebbet kapnak.

A Kurier szerint az adott országban a megélhetéshez szükséges költségeket veszik alapul, így a gazdagabb ország polgárainak a tényleges különbözetnél magasabb összeg járna, a kelet-európai államok dolgozóinak járó summát pedig jelentősen megkurtítanák, mondván, hogy azokban az államokban úgyis olcsóbb az élet. A megoldással 114 millió euróval több maradna az osztrák államkasszában.

Az Index szerint a magyar munkavállalók a fenti összegből 80 milliónyi eurót kaptak 2016-ban, ebből faragna le 32-33 milliót az új kormány, de lengyelek, a románok és a szlovákok is rosszabbul járnának. Svájc, Norvégia, Svédország, Luxemburg és Dánia Ausztriában dolgozó polgárai viszont több pénzt kapnának az új rendszer bevezetése kapcsán.

A kérdés egyébként már hosszú ideje napirenden van Ausztriában, az Európai Bizottság többször foglalkozott a kérdéssel. Csütörtökön az Ausztriából érkező hírekre rögtön reagált, és jelezte, hogy mindenképpen megvizsgálja azt, hogy az új elképzelések mennyire EU-konformok. Az EU szociális biztosa Marianne Thyssen már korábban elmondta, hogy a megtakarítás csekély mértékű és az indexálás végrehajtására fordított munka is kiadásokkal jár, így nincs értelme azonos befizetésekért azonos szolgáltatásokat elvtől eltérni. Thyssen többször figyelmeztette Ausztriát, hogy egyedül ne lépjen az ügyben, mert nincs meg hozzá a szükséges törvényi háttere.

 
A tervezetről szóló híreket megosztottuk több olyan Facebook-csoportban, ahol kint dolgozó magyarok vannak többségben és érdekes kommentek érkeztek:

Azért nézzék már meg az osztrák nagyokosok, hogy mennyivel olcsóbb az élet mondjuk a nyugati határ mellett Ausztriához képest... Lassan olcsóbb lesz egy albérlet kint valamelyik faluban, mint Sopronban..


Kint szültem mindkétszer,kint dolgozunk párommal-Sopronban lakunk.Mindig is kintről kaptam gyest meg családit is - mint mindenki ahol mindketten kint dolgoznak!


Mi tavaly itthon megigényeltük a családi pótlékot,kintről pedig a különbözetet. Aztán kaptunk egy levelet itthonról,hogy nem vagyunk jogosultaķ a magyar családi pótlékra,mert mindketten kint dolgozunk. Így az egész összeget kintről kapjuk. Most meg majd nem kapok kintről,mert nem Ausztriában élünk. Akkor ez most hogyan van kérem?