Ha kedd, akkor Putyin: égen-földön védik a Bécsbe látogató orosz elnököt

putyin.jpg

 

800 katona és ugyanannyi rendőr vigyáz a kedden a Bécsbe látogató Vlagyimir Putyin orosz elnökre. Az osztrák fővárosban több teret is lezárnak a belvárosban és korlátozások lesznek a légi forgalomban is, a légtérre pedig katonai gépek ügyelnek.

Az osztrák rendőrség szerint a megerősített biztonsági intézkedések nagyobb része mindenki számára látható lesz (rendőri és katonai jelenlét), de több alakulat, köztük mindkét rendőrségi kommandó, a háttérből biztosítja az orosz államfőt.

Három helyen korlátozzák a forgalmat kedden: 11:30-tól Hofburg, a Heldenplatz egy részén, a Ballhausplatzon és a kancellári hivatal környékén lesznek lezárások.  Putyin délután fél kettőkör találkozik Alexander Van der Bellen elnökkel, majd Sebastian Kurz kancellárral és Christian Strache alkancellárral.

Délután négytől a Schwarzenbergplatzot zárják le, Putyin hat órakor koszorúzza meg a Vörös Hadsereg emlékművét, itt Karin Kneissl külügyminiszter köszönti. Fél hattól a  Maria-Theresien-Platz (Mária Terézia-tér) vezetnek be biztonsági intézkedéseket, a Művészettörténeti Múzeum (Kunsthistorischem Museum) előtt. este háromnegyed nyolctól Putyin Van der Bellennel együtt nyitják meg a „Vendég az Ermitázs. Mesterművek Botticellitől van Dyckig című kiállítást.

A rendőrség szerint a felsorolt helyszíneken kívül az egész belvárosban ideiglenes lezárásokra lehet számítani a konvojok mozgása miatt, ezért azt tanácsolják az autósoknak, fél hat és este hét óra között lehetőség szerint kerüljék el Bécs központi részét.   

A Putyin-látogatást két tüntetés is kíséri: az orosz ellen az előzetes jelzések alapján mintegy 50-100 fő, mellette pedig 15-20 ember demonstrál majd – a rendőrség hétfőn még nem tudta megmondani, hol tartják meg a szervezők a két akciót.

A látogatás miatt korlátozzák a légi közlekedést is Bécs, Alsó-Ausztria és Burgenland egyes részein. A légtér biztonságára 10 katonai repülő és 7 helikopter ügyel majd, ezek járőröznek is az említett területek felett.

Putyint Van der Bellen hívta meg Bécsbe, az orosz államfőnek ez lesz az első uniós látogatása márciusi újraválasztása (orosz fogalomrendszerben értendő - a szerk.) óta. Ausztriában hatodszor vendégeskedik, először 2001-ben hívták meg, utoljára 2014-ben, az ÖMV és Gazprom között megkötött a Déli Áramlat-szerződés miatt látogatott el Bécsbe. Mostani látogatásának apropója, hogy a Szovjetunió 50 esztendeje kezdte meg a gázszállításokat Ausztriába. Osztrák elemzők megjegyzik, hogy a kancellári tárgyalásokon a nemzetközi témák mellett szóba kerül a két ország gazdasági együttműködése: Oroszország jelentős kereskedelmi partnere Ausztriának. Mindkét ország támogatja a tervezett Északi Áramlat nevű gázvezetéket, amely a Balti-tengeren keresztül szállítana orosz gázt Európába. További közös projekt a széles nyomtávú vasúti összeköttetés (az orosz szerelvények 1520, az európai vonatok 1435 milliméter nyomtávolságú síneken gördülnek) kiépítése, amelynek révén Ausztria a Transzszibériai Vasútvonalon keresztül közvetlenül elérni Kínát, így a szerelvényeket nem kellene átrakodni.

A két ország kapcsolatai jónak mondhatóak, főleg, hogy osztrák politikusok időről időre felszólalnak a Krím megszállása miatt bevezetett EU-szankciók ellen. A volt kettős ügynök, Szergej Szkripal angliai mérgezéses ügye miatt Ausztria nem utasított orosz diplomatákat - ugyanis az osztrák állam nem tagja a NATO-nak. (ORF)

Címkék: Ausztria