Kulcs a zárban

Húzok haza a melóból, kicsit nyűgös volt a nap, jobban a kelleténél, nyájas ügyfeleknek sok volt a baja, a rendszer az összeomlás határán egyensúlyozott, hogy az milyen, hát, mint kábé az atomrészeg előtti állapot, amikor minden megy még, csak lassan és vontatottan, ahogy az elfáradt 90 perces TDK-kazettáról szól a Metallica. Szóval, sietek, dőlnék el, nézni egy kicsit a tavaszi eget, de aztán fennakadok a bejárati kapun, kulcs belülről benn a zárva, szomszédok benn felejtették, megint, hát, vazze, megesik az ilyen, csak alapvetően szívás.Pumpa fel, ahogy kell, sok opció nem marad, vagy a tetőn mászom át, mint Jack Sparrow, vagy a kerítésen, egyik sem túl jómegoldás, végül marad a második, kerülöm a tömböt, keresem hol van legalacsonyabban a torlasz. Két kiló céges papír beledugva a dzsekibe, mert éppen ügyvédtől jövök, rosseb se gondolta, hogy még akadálypálya is lesz. Végül hátul találok egy leküzdhető szakaszt, rohamozok is rendesen, akár hős janicsár Egernél. Kissé elhagyatott a környék, a bokrok mögül két fiatal csóka bújik elő, elismerősen nézik, ahogy nagyvárosi Tarzanként liánról liánra fogok (még jó, hogy van borostyán), aztán lendülnék át a kerítés tetején, amikor azt mondja az egyik:

- Jól nyomod tesó, csak várjál egy félórát, amíg sötétedik, mert akkor nehezebben vesznek észre.

Hát jól van, ez egy ilyen nap, kulcs a zárban, papírok zsebben, valahogyan csak beljebb leszünk.