A BL-döntő antihőse: német vélemények a Liverpool kapusáról

Jürgen Klopp a Toten Hosen frontemberével együtt énekelt arról, hogy jövőre Liverpoolba viszik a kupát

 Az biztos, hogy a 2018-as BL-döntő negatív főszereplője a 24 éves Loris Karius lett, a Liverpool német kapusa előbb teljesen dekoncentráltan végzett el egy kidobást oly módon, hogy abba a közlében ólálkodó Benzema bele tudott érni, a csatárról pedig a kapuba csorgott labda - a Real Madrid ezzel a leventególlal szerzett vezetést.  Aztán 2-1-nél folytatódott a vesszőfutás: Karius ezúttal  Bale távoli lövését védte be. Két olyan megmozdulás, amiért nemcsak a Bajnokok Ligigájában, de még az amatőr öregfiúk sörmeccsén is súlyos letolás jár.

Megnéztük, ki mit szólt a toplistás potyagólokról.

A német kapuvédő az alábbiakat mondta a Bild szerint:

- Sajnálom, hogy a hibáim sokba kerültek a csapatnak és a klubnak. Ma elveszítettem saját meccsemet, jelenleg teljesen üres vagyok belül, nem érzek semmit. Ha visszatudnám forgatni az idő kerekét, természetesen megtenném. Nagyon sajnálom, hogy cserben hagytam a csapatomat. Ez az egész nagyon kemény, de ilyen a kapusors. Fel kell állnod újra.

A lap csak annyit tett hozzá, hogy reméli mindez sikerül, de az biztos, hogy nem lesz egyszerű.

Jürgen Klopp, a Liverpool edzője azt mondta a Sky-nak:

- Tiszta őrület, ezt még a legrosszabb ellenségednek sem kívánod. Nagyon-nagyon kemény a történet, hiszen két nyilvánvaló hibáról van szó. Én is tudom, ő is tudja. Neki is, nekünk is együtt kell élnie ezzel, fel kell dolgoznunk. Tisztában vagyok azzal is, hogy sok buta ember lesz, aki ezeket a hibákat újra és újra az orra alá dörgöli.

Klopp egyébként a Toten Hosen énekesével (aki maga is Liverpool-drukker, a zenekar pedig feldolgozta a csapat himnuszát a You´ll never walk alone-t) együtt egész egyszerűen kiénekelte magából az elveszített döntő frusztrációját. (Az angol verzió kicsit keményebb, mint a német, de lényeg, hogy jövőre visszaviszik a kupát a Liverpoolba.)

 

 

6 a.m.: From Liverpool with love.

Die Toten Hosen (@dietotenhosen_official) által megosztott bejegyzés,

 

A német ZDF szakértője, a Bayern München legendás kapusa, Oliver Kahn így látta Karius rémálmát:

- Egyszerűen nem találom a megfelelő szavakat. Nem is emlékszem arra, hogy kapusszempontból ennyire brutális dolgokat láttam volna. Természetesen mindez előfordul, de egy BL-döntőben különösen drámai. Egy ilyen este tönkreteheti a játékos karrierjét. Hogy mindezt kiverje a fejéből, nos, azon naponta kell dolgoznia. Ezzel együtt kell élnie, és helyre kell raknia magában. Amit a meccs után érez, az még semmi ahhoz képest, ami majd másnap jár a fejében, amikor újra és újra felidézi az egészet. És ez nagyon le tudja húzni az embert.

Kahnnal kapcsolatban megjegyezte a Bild, hogy a kapuslegenda saját tapasztalatából is beszélt, a 2002-es világbajnokságon kiválóan védett, aztán a döntőben Rivaldo középre tartó, könnyűnek tűnő lövését kiejtette, Ronaldo pedig bevágta a kipattanót - a brazilok pedig végül megnyerték a finálét.

Lothar Matthäus egyszerűbben fogalmazott:

- Az elmúlt 20-30 év legrosszabb kapusteljesítményét láttuk - nyilatkozta a Sky-tévécsatornának.